Így segítheti a feng shui az iskolakezdést és a tanulást
Már megosztottam veletek néhány feng shui-tippek korábban, és most, hogy kezdődik az iskola, egy kicsit a tanulásra fókuszálva osztom meg veletek a tapasztalataimat.
Hogy a kályhánál kezdjük, a feng shui egy ősi kínai térrendezési módszer, mely arra épül, hogy a csí (vagyis életenergia) folyamatosan mozgásban legyen az otthonunkban. Az, hogy merre és hogyan “mozog”, befolyásolni tudjuk. Ehhez ismernünk kell a bágua-térképet, és már szinte el is kezdhetjük a rendezkedést. A bágua térkép 9 életterületet foglal magába.
Bágua-térkép
A harmónia megteremtése érdekében a lakást fel kell osztanunk arányosan 9 részre. A felosztás két módon történhet: 1. vagy a bejárati ajtót vesszük alapul és onnan nézve (a lenti kép segít) osztjuk fel a lakást:
![bágua]()
vagy 2. az eredetibb módszer szerint égtájak szerint határozzuk meg az életterületeket az alábbiak szerint:
![bágua 3]()
A gyerekszobát a legjobb, ha a gyermek, alkotókészség területen alakítjuk ki. De akkor se keseredjünk el, ha nem ott van a gyerekszoba. Bárhol lehet, de az alábbi ismereteket vegyük figyelembe.
A tanulás során először is célunknak kell lenni, sikeresek szeretnénk lenni. Még egy elsős is: szeretne sok piros pontot, matricát; Ő azt szeretné, ha szeretettel teli közösségbe járhatna, lennének barátai és a tanára korának megfelelően, pozitívan kezelné. Azt is szeretné (főleg a szülő), hogy érezzen rá a tanulás örömére, és ne duzzogva, kényszerből tanuljon, hanem élvezettel. Amellett, hogy tanul, legyen helye és ideje annak, hogy kreativitását is fejlessze – mert ez hozzájárul a könnyebb, sikeresebb tanuláshoz is.
A feng shui szerint több életterület áll kapcsolatban a tanulással, az alábbiakat részletezem.
Az önművelés, tudás terület
Az önművelés, tudás életterület az Észak-Keleti részen található. A föld elem tartozik hozzá. Színei a földszínek (sárgák, barnák), a lila, a királykék. Ezen a területen jó elhelyezni a könyveket, iskolai holmikat, tanulással kapcsolatos dolgokat. A tanulás szimbolikus állatai a bagoly (a tisztánlátás, az intuíció, a bölcsesség állata), a delfin (játékosság, kreativitás, kommunikáció), elefánt (erő, kitartás, türelem).
![bagoly]()
A gyerek, alkotókészség
A gyermek, alkotókészség életterület a Nyugati irányban található. Ez a terület a fém elemhez tartozik. A fém elem színei a fehér, a szürke, és a fémszínek: ezüst, arany, bronz, réz. A formák közül kerek, a gömb erősíti ezt a területet. Ha ezen a részen van a gyermekszoba, tanulósarok, akkor ez rendkívül inspirálóan hathat a gyerekre. Itt könnyebben bír gondolkodni, és nem fogja nyűgnek érezni a tanulást.
![feng shui tanulás 1]()
![feng shui tanulás 2]()
Emberi kapcsolatok, karrier
![feng shui tanulás 5]()
Bár a felnőttek azt gondolják, hogy csak nekik van szükségük a sikerre, az előrelépésre, a gyermekek is nagyon vágynak arra, hogy céljaikat elérhessék (egy jobb jegy, javítani valamelyik tantárgyból, több barátjuk legyen…). Ez a terület északi irányban található. A víz elemhez tartozik, a fekete, és a vízszínek (kékek, lilák) és a szabálytalan formák rendelhetők hozzá. Ide érdemes kitenni olyan képeket, melyen a sikerek vannak megörökítve (érmek, oklevelek), illetve olyan célokat ábrázoló képeket, amit el szeretnénk érni. Fotót, de akár a gyerek egy rajzát is kitehetjük.
![feng shui tanulás 3]()
A tanulósarok legyen világos helyen, legyen kényelmes, ne legyenek körülötte zavaró tényezők (játékok, tévé, zene….). Legyen elég hely a könyveknek, füzeteknek, irodaszereknek.
Legyünk a gyerekekkel türelmesek, és ne legyenek túlságosan magasak az elvárásaink vele kapcsolatban. Ne nyomasszuk őt. Hagyjuk a saját tempójukban fejlődni. De szeretettel támogassuk őket.
Ahhoz, hogy lelkileg is kiegyensúlyozott, friss, befogadó legyen, a relaxáció pozitívan hatnak. Ha úgy érzed, vezesd be őt ebbe a világba.
Kedves Olvasó!
Köszönöm, hogy szavaztál rám a blogversenyen! :)
Ha tetszett a cikk, oszd meg mással is. További érdekességekért, és egy pozitív közösségért csatlakozz a FACEBOOK-oldalunkhoz is.
Áldás! Lótusz
Már megosztottam veletek néhány feng shui-tippek korábban, és most, hogy kezdődik az iskola, egy kicsit a tanulásra fókuszálva osztom meg veletek a tapasztalataimat.
Hogy a kályhánál kezdjük, a feng shui egy ősi kínai térrendezési módszer, mely arra épül, hogy a csí (vagyis életenergia) folyamatosan mozgásban legyen az otthonunkban. Az, hogy merre és hogyan “mozog”, befolyásolni tudjuk. Ehhez ismernünk kell a bágua-térképet, és már szinte el is kezdhetjük a rendezkedést. A bágua térkép 9 életterületet foglal magába.
![bágua 2](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2016/08/bágua-2.jpg 500w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/08/bágua-2-150x150.jpg 150w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/08/bágua-2-300x300.jpg 300w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/08/bágua-2-100x100.jpg 100w)
A harmónia megteremtése érdekében a lakást fel kell osztanunk arányosan 9 részre. A felosztás két módon történhet: 1. vagy a bejárati ajtót vesszük alapul és onnan nézve (a lenti kép segít) osztjuk fel a lakást:
![bágua](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2016/08/bágua.jpg 564w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/08/bágua-272x300.jpg 272w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/08/bágua-545x600.jpg 545w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/08/bágua-136x150.jpg 136w)
vagy 2. az eredetibb módszer szerint égtájak szerint határozzuk meg az életterületeket az alábbiak szerint:
![bágua 3](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2016/08/bágua-3.jpg 564w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/08/bágua-3-150x150.jpg 150w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/08/bágua-3-300x300.jpg 300w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/08/bágua-3-100x100.jpg 100w)
A gyerekszobát a legjobb, ha a gyermek, alkotókészség területen alakítjuk ki. De akkor se keseredjünk el, ha nem ott van a gyerekszoba. Bárhol lehet, de az alábbi ismereteket vegyük figyelembe.
A tanulás során először is célunknak kell lenni, sikeresek szeretnénk lenni. Még egy elsős is: szeretne sok piros pontot, matricát; Ő azt szeretné, ha szeretettel teli közösségbe járhatna, lennének barátai és a tanára korának megfelelően, pozitívan kezelné. Azt is szeretné (főleg a szülő), hogy érezzen rá a tanulás örömére, és ne duzzogva, kényszerből tanuljon, hanem élvezettel. Amellett, hogy tanul, legyen helye és ideje annak, hogy kreativitását is fejlessze – mert ez hozzájárul a könnyebb, sikeresebb tanuláshoz is.
A feng shui szerint több életterület áll kapcsolatban a tanulással, az alábbiakat részletezem.
Az önművelés, tudás terület
Az önművelés, tudás életterület az Észak-Keleti részen található. A föld elem tartozik hozzá. Színei a földszínek (sárgák, barnák), a lila, a királykék. Ezen a területen jó elhelyezni a könyveket, iskolai holmikat, tanulással kapcsolatos dolgokat. A tanulás szimbolikus állatai a bagoly (a tisztánlátás, az intuíció, a bölcsesség állata), a delfin (játékosság, kreativitás, kommunikáció), elefánt (erő, kitartás, türelem).
![bagoly](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2016/08/bagoly.jpg 501w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/08/bagoly-249x300.jpg 249w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/08/bagoly-498x600.jpg 498w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/08/bagoly-124x150.jpg 124w)
A gyerek, alkotókészség
A gyermek, alkotókészség életterület a Nyugati irányban található. Ez a terület a fém elemhez tartozik. A fém elem színei a fehér, a szürke, és a fémszínek: ezüst, arany, bronz, réz. A formák közül kerek, a gömb erősíti ezt a területet. Ha ezen a részen van a gyermekszoba, tanulósarok, akkor ez rendkívül inspirálóan hathat a gyerekre. Itt könnyebben bír gondolkodni, és nem fogja nyűgnek érezni a tanulást.
![feng shui tanulás 1](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2016/08/feng-shui-tanulás-1.jpg 564w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/08/feng-shui-tanulás-1-200x300.jpg 200w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/08/feng-shui-tanulás-1-400x600.jpg 400w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/08/feng-shui-tanulás-1-100x150.jpg 100w)
![feng shui tanulás 2](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2016/08/feng-shui-tanulás-2.jpg 564w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/08/feng-shui-tanulás-2-237x300.jpg 237w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/08/feng-shui-tanulás-2-474x600.jpg 474w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/08/feng-shui-tanulás-2-118x150.jpg 118w)
Emberi kapcsolatok, karrier
![feng shui tanulás 5](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2016/08/feng-shui-tanulás-5.jpg 564w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/08/feng-shui-tanulás-5-206x300.jpg 206w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/08/feng-shui-tanulás-5-412x600.jpg 412w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/08/feng-shui-tanulás-5-103x150.jpg 103w)
Bár a felnőttek azt gondolják, hogy csak nekik van szükségük a sikerre, az előrelépésre, a gyermekek is nagyon vágynak arra, hogy céljaikat elérhessék (egy jobb jegy, javítani valamelyik tantárgyból, több barátjuk legyen…). Ez a terület északi irányban található. A víz elemhez tartozik, a fekete, és a vízszínek (kékek, lilák) és a szabálytalan formák rendelhetők hozzá. Ide érdemes kitenni olyan képeket, melyen a sikerek vannak megörökítve (érmek, oklevelek), illetve olyan célokat ábrázoló képeket, amit el szeretnénk érni. Fotót, de akár a gyerek egy rajzát is kitehetjük.
![feng shui tanulás 3](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2016/08/feng-shui-tanulás-3.jpg 564w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/08/feng-shui-tanulás-3-225x300.jpg 225w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/08/feng-shui-tanulás-3-450x600.jpg 450w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/08/feng-shui-tanulás-3-113x150.jpg 113w)