A lelki béke megteremtése életünk legnagyobb értéke
Gerald G. Jampolsky azt mondja: “A belső béke nem azonos a fegyelmezett viselkedéssel. Viselkedésünk mindig követi a lelki békét, ahogy a hullámok járnak a hajó nyomában. Ha minden cselekedetünknek egyetlen célja a béke, mindig tudni fogjuk, mi a teendőnk, mert csak azt kell tennünk, ami békénket óvja és elmélyíti.”
![1]()
1. Elengedés
Ha valamihez vagy valakihez túlságosan ragaszkodunk, akkor átadjuk az irányítást. Ez viszont nem ad biztonságot számunka, mert függünk valakitől. Halálunk után sem az emberi kapcsolatainkat, sem vagyontárgyainkat nem vihetjük magunkkal. Ezért, ha nyugalmat szeretnénk, ne ragaszkodjunk túlságosan semmihez.
2. Optimizmus
Bármilyen dolog is történik velünk az életben, attól lesz pozitív vagy negatív, ahogy mi rátekintünk. Ha félünk valamilyen eseménytől, vagy mondjuk a főnökünktől, akkor ennek a félelemnek a rezgésére fog ő is “reagálni” és valóban olyan dolgot fog tenni, amivel igazolhatjuk magunknak, hogy félelmetes. De ha optimistán tekintünk a jövőbe, az eseményekre, akkor ezzel “megelőlegezzük” a pozitív eseményeket életünkben.
3. Humor
A legtöbb esetben, mégha valami szerencsétlen dolog is történik velünk; pl. magunkra borítjuk a kávét és egész nap abban a foltos ruhában kell jönni-menni, “kinevethetjük” az egészet. Azzal, ha sírunk, úgyis ugyanúgy ott marad a paca, mintha nevetünk. Ezért jobb, ha nem mérgezzük magunkat a keserűség magjaival. Inkább nevess egy nagyot, majd jó sztori lesz belőle a barátaidnál…![🙂]()
![8728e2d11e4b6e7f2c7966a38b618829]()
4. A pillanat megélése
Nekünk “nyugati” embereknek a pillanat megélése nagyon nehéz. Mindig rohanunk, mindig pörgünk ezerrel, és “nincs időnk” arra, ami igazán lényeges. Mert a nagy rohanásban nem látjuk meg a trolin a kisfiút, aki sír, mert nem tudja melyik megállónál kell leszállnia. De mi ilyenkor legtöbbször a kütyüinket nyomkodjuk. Vagy az idős nénit, aki mellettünk áll, és le szeretne ülni…. De az a pillanat is elszáll, amikor a gyerekünk ballag, és nekünk éppen akkor van egy roppant fontos hívásunk, amit fel kell venni….
“A pillanat megélése nem azt jelenti, hogy nem gondolunk a jövővel. Pusztán annyit jelent, hogy figyelmet szentelünk valós idejű tapasztalatainknak, s tudjuk (tudomásul vesszük), mi történik valójában.” (Anna Black)
5. Megbocsátás
Megbocsátani nem könnyű. De még nehezebb azt a sérelmet magunkkal hurcolni, amit például egy szerettünk rosszul megfogalmazott véleménye miatt sértésnek vettünk és nem tudtunk megbocsátani neki ezért. A meg nembocsátás olyan, mint egy szálka egy tigris talpában. Eleinte nem fáj túlságosan, de az idő múlásával begyullad, egyre mélyebb és gennyesebb seb lesz rajta, és nem bír kipiszkálni a fogával. Nekünk sem szégyen, ha segítséget kérünk: mert az is lehet, hogy félórás beszélgetés más színben láttatja velünk a dolgot és sikerül a gennyes sebet meggyógyítani.
Jobb későn, mint soha. Sajnos a betegségek közül a rák az, amit a felgyülemlett sérelmeink, a mások felé meg nem bocsátásunk eredménye lehet… Megéri?
6. Szeretet
Szeretet – manapság annyira könnyen dobálózunk ezzel a szóval. De valóban tudjuk mit jelent? Nem (csak) egy érzés. Ez egy döntés. Egy döntés amellett, hogy tisztelem a másikat (vagy épp saját magam), teret adok neki, támogatom, azt szeretném, hogy jó legyen neki. De emellett én is jól érzem magam, nincs bűntudatom, elfogadom a másikat teljes valójában. Úgy vélem, manapság az emberek nagy része nem ezt a jelentését érti a szónak…![🙁]()
![3e72ab61efe0ab5dbe69cda14d86d659]()
7. Egészség
Hányszor mondjuk nap, mint nap, hogy az egész-ség a legfontosabb. De meg is teszünk érte mindent? Odafigyelünk magunkra? Az egészség a testi-lelki-szellemi egészséget jelenti. Ha testünket egészséges ételekkel tápláljuk, rendszeresen sportolunk, és odafigyelünk testünk jelzéseire, akkor testileg egészségesek lehetünk. Ha lelkünket tápláljuk: például relaxálunk, meditálunk, imádkozunk, olyan zenéket hallgatunk, melyek tisztítanak és energiával töltenek fel, akkor közelebb kerül a lelki béke elérése. Ha még szellemi táplálékot is veszünk magunkhoz: mindig tanulunk valami újat, kíváncsiságunk a világ, a többi ember felé sosem szűnik meg, ha kreatívak vagyunk, akkor valószínűleg nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak lehetünk.
8. Adás
Az adás egy nagyon pozitív dolog. Lemondás, áldozat, amely bár nem vár viszonzást, mégis, amint odaadsz valamit, egy űr keletezik benned, melyet a sors vagy azonnal, vagy kicsit később be fog tölteni egy másik dologgal, amire még nagyobb szükséged volt, és talán nem is tudtál róla, hogy hiányzott. Viszont amint megkapod, tudod, hogy a nagylelkűséged “viszonzása”.
9. Harmónia
A harmónia, a külső-belső tisztaság, rend nélkül nem alakulhat ki. Figyelj oda magadra, környezetedre, de még inkább a gondolataidra. Legyél következetes! Ha valami rossz érzésed van, igyekezz minél hamarabb megváltoztatni, és jó irányba terelni gondolataidat. Ha például szomorú vagy, kezdj el mosolyogni! Igen! Mert testünk működése befolyásolhatja érzéseinket. Tudósok kimutatták, hogy ha valaki (folyamatosan) mosolyog, az agya elkezdi az oxitocint termelni – boldogsághormon – és máris boldogabbnak érzi magát.
Kívánom, hogy sikerüljön megteremtened a belső békét: és sugározd ezt a környezetedre is, hogy egyre több nyugodt, kiegyensúlyozott, boldog ember legyen a világon, akik építeni-szépíteni akarják életüket!
Áldás! Lótusz
Ha hasznosnak találod a bejegyzést, oszd meg mással is. Ha van kedved, kövess a FACEBOOK-on is!
Hasonló cikket ITT találsz.
szerző: Lótusz
Ha tetszett a cikk, oszd meg mással is. További érdekességekért, és egy pozitív közösségért csatlakozz a FACEBOOK-oldalunkhoz is.
Áldás! Lótusz
Gerald G. Jampolsky azt mondja: “A belső béke nem azonos a fegyelmezett viselkedéssel. Viselkedésünk mindig követi a lelki békét, ahogy a hullámok járnak a hajó nyomában. Ha minden cselekedetünknek egyetlen célja a béke, mindig tudni fogjuk, mi a teendőnk, mert csak azt kell tennünk, ami békénket óvja és elmélyíti.”
1. Elengedés
Ha valamihez vagy valakihez túlságosan ragaszkodunk, akkor átadjuk az irányítást. Ez viszont nem ad biztonságot számunka, mert függünk valakitől. Halálunk után sem az emberi kapcsolatainkat, sem vagyontárgyainkat nem vihetjük magunkkal. Ezért, ha nyugalmat szeretnénk, ne ragaszkodjunk túlságosan semmihez.
2. Optimizmus
Bármilyen dolog is történik velünk az életben, attól lesz pozitív vagy negatív, ahogy mi rátekintünk. Ha félünk valamilyen eseménytől, vagy mondjuk a főnökünktől, akkor ennek a félelemnek a rezgésére fog ő is “reagálni” és valóban olyan dolgot fog tenni, amivel igazolhatjuk magunknak, hogy félelmetes. De ha optimistán tekintünk a jövőbe, az eseményekre, akkor ezzel “megelőlegezzük” a pozitív eseményeket életünkben.
3. Humor
A legtöbb esetben, mégha valami szerencsétlen dolog is történik velünk; pl. magunkra borítjuk a kávét és egész nap abban a foltos ruhában kell jönni-menni, “kinevethetjük” az egészet. Azzal, ha sírunk, úgyis ugyanúgy ott marad a paca, mintha nevetünk. Ezért jobb, ha nem mérgezzük magunkat a keserűség magjaival. Inkább nevess egy nagyot, majd jó sztori lesz belőle a barátaidnál…
![🙂](http://s.w.org/images/core/emoji/72x72/1f642.png)
![8728e2d11e4b6e7f2c7966a38b618829](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2016/04/8728e2d11e4b6e7f2c7966a38b618829.jpg 564w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/04/8728e2d11e4b6e7f2c7966a38b618829-300x212.jpg 300w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/04/8728e2d11e4b6e7f2c7966a38b618829-200x141.jpg 200w)
4. A pillanat megélése
Nekünk “nyugati” embereknek a pillanat megélése nagyon nehéz. Mindig rohanunk, mindig pörgünk ezerrel, és “nincs időnk” arra, ami igazán lényeges. Mert a nagy rohanásban nem látjuk meg a trolin a kisfiút, aki sír, mert nem tudja melyik megállónál kell leszállnia. De mi ilyenkor legtöbbször a kütyüinket nyomkodjuk. Vagy az idős nénit, aki mellettünk áll, és le szeretne ülni…. De az a pillanat is elszáll, amikor a gyerekünk ballag, és nekünk éppen akkor van egy roppant fontos hívásunk, amit fel kell venni….
“A pillanat megélése nem azt jelenti, hogy nem gondolunk a jövővel. Pusztán annyit jelent, hogy figyelmet szentelünk valós idejű tapasztalatainknak, s tudjuk (tudomásul vesszük), mi történik valójában.” (Anna Black)
5. Megbocsátás
Megbocsátani nem könnyű. De még nehezebb azt a sérelmet magunkkal hurcolni, amit például egy szerettünk rosszul megfogalmazott véleménye miatt sértésnek vettünk és nem tudtunk megbocsátani neki ezért. A meg nembocsátás olyan, mint egy szálka egy tigris talpában. Eleinte nem fáj túlságosan, de az idő múlásával begyullad, egyre mélyebb és gennyesebb seb lesz rajta, és nem bír kipiszkálni a fogával. Nekünk sem szégyen, ha segítséget kérünk: mert az is lehet, hogy félórás beszélgetés más színben láttatja velünk a dolgot és sikerül a gennyes sebet meggyógyítani.
Jobb későn, mint soha. Sajnos a betegségek közül a rák az, amit a felgyülemlett sérelmeink, a mások felé meg nem bocsátásunk eredménye lehet… Megéri?
6. Szeretet
Szeretet – manapság annyira könnyen dobálózunk ezzel a szóval. De valóban tudjuk mit jelent? Nem (csak) egy érzés. Ez egy döntés. Egy döntés amellett, hogy tisztelem a másikat (vagy épp saját magam), teret adok neki, támogatom, azt szeretném, hogy jó legyen neki. De emellett én is jól érzem magam, nincs bűntudatom, elfogadom a másikat teljes valójában. Úgy vélem, manapság az emberek nagy része nem ezt a jelentését érti a szónak…
![🙁](http://s.w.org/images/core/emoji/72x72/1f641.png)
![3e72ab61efe0ab5dbe69cda14d86d659](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2016/04/3e72ab61efe0ab5dbe69cda14d86d659.jpg 333w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/04/3e72ab61efe0ab5dbe69cda14d86d659-225x300.jpg 225w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/04/3e72ab61efe0ab5dbe69cda14d86d659-113x150.jpg 113w)