Daniel Britton, tudós, kutatást kezdeményezett a diszlexiával kapcsolatban. Kutatása során megalkotta a diszlexiások ABC-jét. Daniel maga is diszlexiás, ezért is kezdett bele a tanulmányba.
Eddig még nem végeztek tanulmányokat, legalábbis nem ilyen jellegűeket. Britton az egész általa, illetve a többi diszlexiás által látott betűsort leírta. A hagyományos ABC-hez képest az ő betűkészlete ‘hiányos”, ezért is esik nehezükre a diszlexiásoknak az olvasás. Sokkal lassabban tudják elolvasni az egészségesek által könnyen kiolvasható szavakat.
Britton számára ez egy nagy felfedezés volt. Magát is csodabogárnak tartotta, nem értette, hogy miért nem tudja könnyebben betűzni a szavakat. Mostanra viszont sikerült megértenie, mi az, ami gátolja őt az olvasásban.
Sok diszlexiás totálisan megijed, amikor egy szöveget kell felolvasnia: hiányosan látja a betűket, és lutri számára az általunk jól kivehető szöveg.
Britton kihasználja a médiafigyelmet, ami a projektjéhez párosult és azt tervezi, hogy készít egy Diszlexia tudatos oktatócsomagot, melyet elküldhet az iskoláknak és a szülőknek, hogy megismertesse velük a problémát és megtaníthassa, hogy hogyan lehet a legjobban kezelni.
A szakértők szerint a diszlexia előfordulási aránya körülbelül 7-15 százalékos az iskolás gyerekek körében. A betegség okait még nem sikerült pontosan meghatározni; de annyit tudnak, hogy nemcsak veleszületett, de később pl. egy trauma során kialakult változata is ismert. Az olvasás agyi tevékenység, ezért agysérülés esetén is kialakulhat.
Sajnos sok kisiskolásnál nem mindig diszlexiára gyanakodnak először a szülők, illetve a tanárok, hanem lustaságra. A gyerekek számára ez nagyon nagy trauma, van, akinek egész életére rányomja a bélyegét ez a kudarcélmény.
Talán Britton ABC-je majd segíteni fog abban, hogy a diszlexiások könnyebben tudjanak olvasni, érvényesülni az életben.
Ha érdekesnek találtad a cikket, oszd meg másokkal is!
Kövess a FACEBOOK-on is!
boredpanda.com