Tibetben, ahogyan az élet más területein is a szelíd, példamutatás alapján, minden gyerekere a “maga szintjének megfelelő” módszerrel igyekeznek átadni a tudásukat. Nemcsak a matematikai, olvasási és egyéb képességről van itt szó, hanem az emberré válás, a testileg-lelkileg-szellemileg egészséges személy kibontakozásáról is.
A gyerekeket életkori sajátosságainak megfelelően készítik fel az életre. A szülők-tanárok eszerint működnek együtt velük, építgetik önbizalmukat és néha-néha “megmetszik”, hogy aztán még inkább kiteljesedhessenek.
A tibeti kultúrában a gyerekek életszakaszait a következő szakaszokra osztják:
Az első szakasz a születéstől a gyermek 5 éves koráig tart
A második szakaszba 5-10 éves korukig tartoznak
A 10-15 év közötti gyerekek életszakasza
15 év fölöttiek
Hogyan neveljünk, hogyan foglalkozzunk a gyerekkel a különböző életszakaszaiban?
1. 5 éves koráig:
Legyen ő szemünk fénye. Bánjunk vele úgy, mint egy kis herceggel, hercegnővel. Ne tiltsunk, engedjünk meg neki minden. De ha valamit rossznak találunk, akkor hívjuk fel rá a figyelmét, vagy éppen lássa a mimikánkon a rosszallást. A pénznek nem tudja az értékét, és ha véletlenül eltör egy drága vázát, akkor nem szabad leszidnunk. A büntetés során nem fogja tudni, miért van, csak a szülői szigort érzi.
![gyerek1]()
2.5 és 10 éves kora közt
A kishercegnőből, hercegből “rabszolgát” kell csinálnunk: feladatokat kell neki adnunk, és követelnünk is kell tőle. Az el nem végzett feladatért büntetést kell adnunk neki. Ebben az életszakaszban már kezdjük megismertetni vele az emberek reakcióit, a viselkedést. Értelmileg rengeteget fejlődnek ilyenkor, sokat olvasnak, szívják magukba a tudást. Ezért ne korlátozzuk őket. Azonban igyekezzünk minden pillanatot pozitívan megmutatni.
3. 10-15 év közötti életszakasz
Fiatal felnőttként, egyenrangú félként viselkedjünk velük. Ha olyan döntést kell a szülőknek meghozniuk, ami a gyereke életére is kihatással van, akkor azt beszéljék meg velük is. Egy kis szabadságot is adnunk kell nekik, de mindeközben hívjuk fel figyelmüket a veszélyforrásokra. Tiltani nem érdemes, csak reménykedhetünk, hogy gyermekünk a jó utat fogja választani.
![gyerek 2]()
4. 15 éves kor felett
Ebben az életszakaszban már túl késő a nevelésre, azt kapjuk, amit “főztünk”. Ha a többi életszakaszban betartottuk a szabályokat, akkor itt remélhetőleg egy egészséges és önbizalommal teli, dolgos, jószándékú gyereket kapunk.
Ha pici korában korlátoztuk a felfedezési vágyát, akkor később lusta lesz, nem lesz érdeklődő, kíváncsi a világ felfedezésére, életösztöne nem alakul ki megfelelően.
Ha még 5 éves kora után is túl sokat kényeztetjük, akkor túlságosan gyerekes marad, nem fogja munkát megbecsülni és lelke sem úgy fejlődik, ahogy kellene.
Ha a dédelgetés még 10 éves kora után is folytatódik, akkor egy nyámnyila, függő emberpalántát kapunk.
Ha a 15. életévét betöltve nem tiszteljük őt, akkor ő sem fog téged tisztelni és amint lehet elhúz otthonról.
Anne Maiden Brown szociálpszichológus és pszichoterapeuta szerint a tibetiek nagyon fontosnak tartják a gyermeknevelésben, hogy
respektáljuk a gyerek egyszerű, de józan észjárását.
ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy a gyerek utánzás, tapintás, emlékezés és a mozgás útján is tanul
teremtsünk egy barátságos, békés, tiszta, nyugodt környezetet, ahol tanulhat, és ahol biztonságban érezheti magát
tanítsuk meg neki, mik az igazi értékek: az együttérzés, az őszinteség, és a jószívűség.
legyen harmóniában és szeretetben minden élőlénnyel.
ne alkalmazzunk megaláztatást és testi fenyítést.
A tibeti emberekből, akármilyen nehéz körülmények között is élnek, árad a nyugalom, a derű, a kiegyensúlyozottság és az önazonosság.
Neveljünk mi is testileg-lelkileg-szellemileg egészséges, nyugodt, harmonikus, kiegyensúlyozott gyermeket! Akit tisztelünk, szeretünk, támogatunk!
Ha érdekesnek találtad a cikket, oszd meg mással is! Kövess a FACEBOOK-on is!
Áldás! Lótusz
forrás

![gyerek1](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2016/03/gyerek1.jpg 413w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/03/gyerek1-194x300.jpg 194w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/03/gyerek1-387x600.jpg 387w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/03/gyerek1-97x150.jpg 97w)
2.5 és 10 éves kora közt
A kishercegnőből, hercegből “rabszolgát” kell csinálnunk: feladatokat kell neki adnunk, és követelnünk is kell tőle. Az el nem végzett feladatért büntetést kell adnunk neki. Ebben az életszakaszban már kezdjük megismertetni vele az emberek reakcióit, a viselkedést. Értelmileg rengeteget fejlődnek ilyenkor, sokat olvasnak, szívják magukba a tudást. Ezért ne korlátozzuk őket. Azonban igyekezzünk minden pillanatot pozitívan megmutatni.
3. 10-15 év közötti életszakasz
Fiatal felnőttként, egyenrangú félként viselkedjünk velük. Ha olyan döntést kell a szülőknek meghozniuk, ami a gyereke életére is kihatással van, akkor azt beszéljék meg velük is. Egy kis szabadságot is adnunk kell nekik, de mindeközben hívjuk fel figyelmüket a veszélyforrásokra. Tiltani nem érdemes, csak reménykedhetünk, hogy gyermekünk a jó utat fogja választani.
![gyerek 2](http://lotusz.blogcdn.p3k.hu/files/2016/03/gyerek-2.jpg 564w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/03/gyerek-2-243x300.jpg 243w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/03/gyerek-2-486x600.jpg 486w ,//lotusz.cafeblog.hu/files/2016/03/gyerek-2-121x150.jpg 121w)